Kevesebb a cég, de még mindig túl sok

Magyarországon a működő társas vállalkozások száma 2015 első negyedévében ugyan csökkent, de még így is közel 18 lakosra jut egy vállalkozás, ami igen magas szám. Jelenleg közel 540 ezer társas vállalkozás működik hazánkban, ami 2,3 százalékkal kevesebb, mint 2014 első negyedévében. Az év első negyedévében a működő társas vállalkozások számában csökkenés következett be. Ha a 2015. április 1-jén működő cégek számát összevetjük a 2014. április elejei állapottal, azt láthatjuk, hogy a cégek száma több mint 2,3 %-kal csökkent, így jelenleg közel 540 ezer regisztrált cég működik Magyarországon.

2013 közepén állt meg a magyar cégek számának növekedése, és azóta havi szinten közel csak 2000 vállalkozás alakul, míg korábban volt olyan is, amikor havonta 7000 újonnan alapított céget regisztráltak. Mivel közel két éve megállt a magyar vállalkozások számának növekedése, biztosan állíthatjuk, hogy a korábban jellemző cégalapítási láz egy ideig nem tér vissza. Törvényi változások a múltban is jelentősen befolyásolták a cégalapítási kedvet (azaz ha szigorodtak az alapítási feltételek, csökkent az új vállalkozások száma), de a változtatások életbelépése előtt kiemelkedő cégalapítási adatok voltak jellemzőek – áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében.

Ennek megfelelően 2014 márciusában kiugróan megemelkedett az új vállalkozások száma, mivel a tavalyi év közepéig még 500 ezer Ft-os törzstőkével is lehetőség volt cégalapításra. Ezeknek a cégeknek is vállalniuk kell a 3 millióra történő tőkeemelést, melyre azonban 2016 márciusának közepéig lehetőségük van, amennyiben cégükkel kapcsolatos társasági okiratot érintő változást addig nem kívánnak bejelenteni. Jól látszik ez az új cégek számában is. Míg tavaly márciusban 4500 új vállalkozást jegyeztek be, addig idén márciusban mindössze 2340-et. 2014 első negyedévében 10 ezernél valamivel több új vállalkozást alapítottak, 2015 ugyanezen időszakában pedig már csak alig több mint 6500-at. Idén januárban és februárban az egy évinél korábbihoz képest 22-23 %-kal kevesebb céget hoztak létre, márciusban azonban 52 %-kal kevesebb új társas vállalkozást alapítottak, mint 2014 első tavaszi hónapjában. Ez az összesen 34 %-os csökkenés az új cégek számában az idei és a tavalyi negyedév között igen magas, de nagyrészt a már említett törvényi változásnak tudható be.

Csak egy biztos: a bizonytalanság
Komoly gond van a magyar cégvilágban, hiszen sok vállalkozó fő profiljává már a bedőlés-újrakezdés vált és ezen a helyzeten csak rontanak az elhibázott állami támogatások. A vállalkozási keretek megfelelő és stabil kialakításával lehetséges olyan tartós változásokat előidézni, amelyek egy bizonyos kritikus szint felett már pozitív eredményeket hoznak társadalmi szinten is. Csak egy ilyen stabil keretrendszerben lehet reális cél családok sokasága számára, hogy generációkon átívelő vállalkozásokat hozzanak létre. Hogy milyen alapfeltételekre lenne szükség, arról itt olvashat.

Az elemzésből kiderül, hogy a legtöbb iparágban csökkent a működő cégek száma. A vegyiparban, az élelmiszer-, ital-, dohánytermék-gyártás és a mezőgazdaság területén nőtt mindössze a számuk, bár a növekedés itt sem haladta meg 2014. április 1. és 2015. április 1. között a negyed százalékot. A legnagyobb mértékű csökkenés a papíriparban, az építőiparban, a fafeldolgozás terén történt, ahol a cégszám- csökkenés mértéke 4%-nál is magasabb. Ennek alapján elmondható, hogy továbbra sem a gazdasági helyzet által igencsak sújtott építőiparban látják a vállalkozók a boldogulás útját. Keleti József, a Bisnode csoport Country Managere elmondta, hogy üzletkötés esetén érdemes megvizsgálni a szektoriális kockázatokat is, mivel az egyes iparágak között jelentős eltérések lehetnek.  Amennyiben az üzleti partner kockázatosabb szektorban tevékenykedik, érdemes körültekintően eljárni szerződéskötés esetén.

Megyei bontásban az összes közigazgatási egységben csökkent a cégek száma. A legnagyobb mértékű csökkenés Nógrád  (-5,23 %), Heves (-4,36 %) és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (-4,35%), míg a legkisebb Csongrád (-1,77 %), Békés (-1,69 %) és Pest megyében (-1,39 %) volt. Nógrád megyében van bejegyezve a legkevesebb vállalkozás, és az elmúlt időszakban a legnagyobb mértékű csökkenés is itt volt jellemző. Pest megye több mint 82 ezer cégével a legjobb helyzetben van, de már itt is csökkent a vállalkozások száma.

Általánosságban elmondható, hogy a csökkenő cégszám önmagában és ekkora mértékben még nem negatív folyamat. Amennyiben azok a vállalkozások szűntek meg, amelyek hosszabb ideje fizetési nehézségekkel küzdöttek, akkor még a piac tisztulásához is vezethet. A tartósan és egyre nagyobb mértékben csökkenő cégszám a felszámolások növekvő számával együtt azonban arra utalhat, hogy a cégek Magyarországon nem tudnak talpon maradni és új vállalkozások alakulásának sem kedvező a környezet. Szerencsére az első negyedévet összevetve 2014 azonos időszakával a cégek számának csökkenése mellett a felszámolások száma nem emelkedett, de egy negyedév adatai alapján nem nyugodhatunk meg. A Bisnode az üzleti élet szereplőinek azt javasolja, hogy szerződéskötés előtt alaposan vizsgálják meg üzleti partnerük fizetőképességét, és csak a stabil partnereknek engedélyezzenek utólagos fizetést, vagy építsenek biztosítékokat a szerződésbe.

Cikk forrása: http://www.piacesprofit.hu

Kép forrása: pixabay