Öt lépéssel gatyába lehetne rázni a magyar egészségügyet

Öt változtatást javasol a magyar egészségügyben Lantos Csaba, a szektor legnagyobb hazai befektetője ahhoz, hogy az ágazat átlendüljön a kis lépéses átalakítgatás holtpontján - írja a Népszabadság.

A közgazdász-szociológus végzettséggel rendelkező pénzügyi szakember a lapnak elmondta: a rendszert az tartja életben, hogy a közalkalmazott orvosok az állami intézményekben végzett munkájuk után a lakásrendelőkben praktizálnak tovább, és ezzel annyi pluszjövedelemhez jutnak, ami biztosítja megélhetésüket. A statisztikák szerint az orvosok 300 milliárdos nettó jövedelmének kevesebb, mint a fele után fizetnek adót.

Lantos szerint az állami egészségügyi intézményeknek nem a törvényesen működő nagyobb egészségügyi vállalkozások a versenytársai, hanem a feketén működő lakásrendelők. Emiatt úgy látja, mindenféle reformkísérlet, ami nem számol a lakásrendelők szerepével, eleve kudarca van ítélve - írja a lap. A szakember szerint nem helyes tűrni, és az adófizetőkkel szemben is igazságtalan, hogy egy társadalmi csoport ekkora összegű adózatlan jövedelemhez jut. Úgy véli, a kisebb átalakítások helyett ideje lenne "egy mély levegőt venni" és újraindítani az egészségügyi ellátórendszert.

Lantos öt lépést nevezett meg, amely szerinte elégséges lenne az alapvető változásokhoz:

A magán-egészségügyi szolgáltatókra is ki kellene terjeszteni az online pénztárgépek használatát. Érdekesség, hogy jövőre bár az állatorvosokat kötelezik az online pénztárgép használatra, a humán orvosokat nem.
Meg kellene teremteni a lehetőségét annak, hogy a betegek kapjanak adóvisszatérítést, ha a magánszférában olyan szolgáltatást vesznek igénybe, amelyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is finanszíroz az állami rendszerben. Szerinte ezzel keresleti oldalról az emberek kényszerítenék ki a rendszer legalizálását.
Változtatásra szorul az is, hogy egyes orvosok önkéntes segítői státuszban dolgozhatnak a kórházakban. Lantos kiemeli: ők nem alkalmazottjai a kórháznak, róluk még a saját betegeik sem tudják, hogy fizetés nélkül, csak a hálapénzért végzik a munkájukat. Tarthatatlannak nevezte, hogy ezek az "önkéntes segítők" ingyen használhatják a kórház eszközeit, költséges vizsgálatokat végezhetnek, és mivel veszélyes munkát végeznek, kockázatot is jelentenek az intézménynek. A közintézmények szabályai azonban nem vonatkoznak rájuk, a kórház főigazgatója nem tudja őket utasítani, mert nem alkalmazottak.
Megoldást jelenthetne, ha az orvosok kikerülnének a közalkalmazotti státuszból, és az átlagnál előnyösebb adózási formát kínálnának nekik. Véleménye szerint ezzel a lépéssel legalizálni lehetne a most még feketén szerzett orvosi jövedelmeket, és jelentősen tisztulhatna a piac.
A kórházak működtetéséhez is hozzá kellene nyúlni, ugyanis helytelen, hogy az állam költségvetési intézményi létbe kényszeríti a kórházait, miközben a működtetésük semmiben sem különbözik a vállalatokétól - mondta el a lapnak Lantos.

 

 

Cikk forrása: http://www.portfolio.hu

Kép forrása: pixabay