Robbantott az internetes vásárlás

Növekedett a kiskereskedelmi forgalom az év első öt hónapjában és májusban is - erősítette meg korábbi adatát a KSH, az emberek főként használt árukból és tartós fogyasztási cikkekből vásároltak többet. Az internetes bevásárlás ugrásszerűen bővült.

A naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi fogalom volumene 5,4 százalékkal nőtt 2015 májusában az elmúlt év azonos hónapjához képest - jelentette a KSH. Ezen belül az élelmiszerek és élelmiszer jellegű vegyes termékek fogalma 1,4 százalékkal bővült. Az úgynevezett élelmiszer jellegű vegyes üzletek fogalma 1,4, az ital és dohányszaküzletéké 3,3 százalékkal nőtt - az előbbiek négyszer annyi árut adnak el, mint az utóbbiak.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalma 9,9 százalékkal emelkedett. A használt áruk értékesítése 15 százalékkal, a textiláruk, ruházati cikkek és lábbelik, a könyvek, a számítástechnikai eszközök, illetve az egyéb iparcikkek forgalma 13-13 százalékkal ugrott meg. Bútorokból és műszaki cikkekből négy százalékkal kelt el több, gyógyszerekből, gyógyászai termékekből és illatszerekből 3,8 százalékkal bővült a forgalom.

Az árucikkek széles körére kiterjedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 42 százalékkal emelkedett, amivel folytatódott e kereskedelmi ág évek óta tartó bővülése. Az üzemanyagtöltő állomások forgalma 5,6 százalékkal nőtt. Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 8,9 százalékkal csökkentek.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 746 milliárd forint volt az év ötödik hónapjában.

Az év első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva 6,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 3,2, a nem élelmiszerek kiskereskedelmében és az üzemanyag-kiskereskedelemben egyaránt 8,7 százalékkal nőtt az értékesítés volumene.

 

 

Cikk forrása:  napi.hu

Kép forrása: napi.hu