Szeretjük az innovatív fizetési módokat

A kereskedőkön világszerte egyre nő a nyomás, hogy újfajta fizetési technológiákat alkalmazzanak, ugyanis a fogyasztók szeretnének egyszerűbb és innovatívabb módokon vásárolni - derült ki a MasterCard tanulmányából, melyet az idei Kereskedelmi Világkongresszus előestéjén hoztak nyilvánosságra.


A felmérés keretében egy éven át 61 piacon összesen 1,6 millió, a közösségi médiában nyilvánosan elérhető online párbeszédet elemeztek azért, hogy pontosabb képet kapjanak a vásárlással és kereskedelemmel kapcsolatos trendekről.

 

A Mastercard tanulmánya szerint a vásárlás és a kereskedelem témakörében a fogyasztók leggyakrabban és legpozitívabban a különböző előnyökről és nyereményekről írtak. A szórakoztató szektorral kapcsolatos párbeszédekben a vásárlók elmondták, hogy örülnének, ha NFC-s fizetéseiket jutalmaznák, így gyorsabban terjedne a technológia. Jó példaként említették a MasterCard akcióját a londoni Fare Free Friday napon, amikor az érintőkártyások ingyen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön.

A jutalmak után a beszélgetések középpontjában leggyakrabban az állt, hogy melyik kereskedőnél fogadják el az új fizetési technológiákat. A fogyasztók szívesen vennék, ha több kereskedőnél érhetnék el ezeket az innovatív fizetési módokat. A tanulmány szerint a divattal összefüggő beszélgetések során fogalmazódott meg legtöbbször ez a kérés.

A vásárlás kényelméről szóló, pozitív hangvételű internetes beszélgetések 77 százalékában az új digitális fizetési módok megjelenéséről volt szó. Ezek a diskurzusok témájukat tekintve zömmel az utazási szektorhoz köthetőek. A fogyasztók külön kiemelték a mobilfizetésnek azt az előnyét, hogy nem szükséges többé magukkal vinni az útjaikra a pénztárcájukat.

A kutatás kimutatta, hogy az elmúlt egy évben az ázsiai régióban zajlott a legtöbb vásárlással kapcsolatos online diskurzus. A legdinamikusabban a közel-keleti és afrikai térségben emelkedett az ilyen témájú beszélgetések száma.

Az új technológiák megjelenése és piaci bevezetése után megnőtt az ilyen jellegű beszélgetések száma, például az Apple Pay megjelenése jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Észak-Amerikában beszéltek legtöbben a mobil- és az alkalmazásokon belüli fizetésről.

A MasterCard a Prime Research piackutató céggel partnerségben a vásárlás hat aspektusa, a biztonság, az ügyfélszolgálat, az elfogadás és elutasítás, a költségek és díjak, a jutalmak és előnyök, valamint a kényelem témakörébe tartozó internetes beszélgetéseket vizsgálták. A kutatók által elemzett különböző közösségi médiacsatornák (Twitter, Weibo, Facebook, Instagram, Youtube) közül a legtöbb releváns fogyasztói kommunikáció a Twitteren és a Weibón zajlott.

Cikk forrása:  kreativ.hu 

Kép forrása: securityaffairs.co