Megtalálták a második Földet

A Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri, a Kentaur csillagkép vörös törpéje körül - közölték tudósok szerdán a Nature című tudományos folyóiratban. A hírt pár hete kiszivárogtatta a kutatócsoport egyik tagja, így az információk egy része már bejárta a világsajtót.
Soha ilyen közel nem találtak a csillagászok egy lehetséges második Földet.
Az asztrofizikusok szerint a Proxima b nevű exobolygó (Naprendszeren kívüli bolygó) olyan távolságra kering napjától, hogy felszínén folyékony halmazállapotú víz is előfordulhat - írja az MTI. Ez pedig fontos feltétele az élet keletkezésének.
A déli égbolton látható Proxima Centauri 4,24 fényévnyi - 40 billió kilométeres - távolságával a Nap legközelebbi csillagszomszédja.
A Proxima b lehet az első exobolygó, amelyet az ember is felkeres, ha egyszer meglesz hozzá a technológia
- közölte az AFP-vel a kutatók egyike, Julien Morin.
A planéta viszonylagos közelségéből adódóan a kutatóknak jó esélyük van rá, hogy felvételeket készítsenek annak kiderítésére, van-e az égitestnek légköre - és ha igen, akkor az tartalmaz-e olyan, a földi értelemben vett életről árulkodó kémiai jeleket, mint a metán -, illetve található-e víz a felszínén.
A csillagászokban 2013-ban merült fel először a bolygó létezésének lehetősége, de további megfigyelésekre és precízebb műszerekre volt szükségük a felfedezés megerősítéséhez.
Egy 31 tagú nemzetközi kutatócsoport a Proxima Centauri, a Kentaur csillagkép vörös törpéjének apró imbolygásait megfigyelve állapította meg, hogy azokat egy, a csillag körül keringő bolygó gravitációs hatása váltja ki.
A szakemberek megállapították, hogy a Proxima b legalább 1,3-szor nagyobb tömegű a Földnél, a mérete azonban a többszöröse is lehet. Nagyjából 7,5 millió kilométer távolságban kering a csillaga körül, és ez jóval kisebb mint a Föld-Nap távolság. (A Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr 57,91 millió kilométerre van a Naptól.) Ez a kis távolság a Proximánál nem jelent akkora gondot, mert a vörös törpék sokkal kisebbek és gyengébb fényűek, mint a Nap. Az viszont már érdekes lehet, főleg ha valóban ember lép e távoli bolygóra, hogy a Proxima b 11,2 nap alatt tesz meg egy teljes kört.