A leglököttebb állásinterjú kérdések

620 33Ha arra kérik a jelentkezőt, hogy mondja el, mik a szakmai erényei és hiányosságai, arra valami otthon begyakorolt klisével fog felelni. Neves vállalkozóknak vannak trükkös kérdései, amik kihozzák a lényeget. És némelyik meglehetősen vicces. “Mit nem volt lehetősége beleírni az önéletrajzába? Forrás: Richard Branson, a Virgin Group vezére

Branson amúgy sem szereti a hagyományos állásinterjúkat. “Egy jó életrajz nyilvánvalóan fontos, de ha az alapján vennénk fel mindenkit, akkor miért vesztegetnénk az időt interjúkra?”, teszi fel a költői kérdést Branson.

“Hova sorolná magát,ha egy 1-től 10-ig terjedő skálán kellene osztályozni, mennyir vagy furcsa?” Forrás: Tony Hsieh, a Zappos vezérigazgatója

Hsieh azt mondja, hogy a szám maga nem is fontos. Inkább az, hogy miként válaszolják meg a kérdést. Szabadkoznak? Bizonygatják, hogy egy kis őrültség jót tesz? Persze Hsieh elismeri, hogy ha az illető azt mondja, hogy a skálán az 1-re sorolná magát, akkor túl komoly a Zappos vállalati kultúrájához. Ha 10-es, akkor pedig talán túlságosan őrült. A következő kérdésnél ugyanezen a skálán a szerencsésség tekintetében kell elhelyeznie magát a jelentkezőnek. Újfent nem maga a szám a lényeg, hanem inkább az, hogy ha szerencsésnek tartja az egyén magát vagy szerencsétlennek, akkor tisztában van-e vele, hogy a rossz dolgok miért történnek vele, illetve másokat okol-e a rossz dolgokért? Ha 10-esnek ítéli magát az ember, akkor azzal sincs tisztában, hogy miért történnek vele a jó dolgok, mi az ő inputja ezek létrejöttében, sőt talán az önbizalommal is baj van, kockáztatja meg Hsieh.
“Mit mondana önről egy olyan ember, aki nem kedveli?” Forrás: Stanley McChrystal tábornok, a McChrystal Group alapítója

A válaszadónak ekkor tulajdonképpen azt kell elmondania, hogyan látják őt mások. A válasz nem is annyira fontos, mint az, hogy világossá váljon, az illető képes mások szemszögét és látásmódját átgondolni, saját legkevésbé vonzó tulajdonságait elmagyarázni és venni a bátorságot, hogy ezt megossza olyasvalakivel, akinek döntési joga van az ő szakmai előmenetelében.

“Milyen állat szeretne lenni és miért?” Forrás: Stormy Simon, az Overstock elnöke

Az állatvilág rendkívül színes, mindenféle tulajdonság -külső és belső vonás egyaránt- megtalálható benne. Ha az ember szereti a kutyákat, az még nem jelenti azt, hogy magát is kutyának látja. Simon szerint a lényeg nem is igazán az, hogy milyen állatot választ a jelentkező, hanem az indoklás. “Sok ember választotta már ugyanazt az állatot, de amikor megindokolták, hogy milyen tulajdonságok miatt, teljesen másként tették”, mondja Simon, s ebben is nagyon sok információ van a leendő munkaadó számára.

Van ám rossz válasz is. “Az egyik interjúalany azt mondta, hogy vörös panda lenne, mert mindenki azt hiszi róluk, hogy aranyosak és könnyen megközelíthetőek, holott valójában csak lusta dögök.” A meglepő fordulat: Simonék mégis felvették az illetőt, dacára a nem éppen kedvező válasznak. Nem meglepő fordulat: három hét múlva kirúgták... Simon szerint ez is azt mutatja, hogy ez a kérdés tényleg hasznos.

Egyébként nem is az Overstock az egyetlen vállalat, amely alkalmazza. Ryan Holmes, a HootSuite vezérigazgatója is él vele, akinek esetében egy hölgy azt válaszolta, hogy a kacsa, mert az kívülről nagyon nyugodtan tűnik, de belül folyton azon van, hogy mindent elrendezzen. Fel is vették az illetőt. Több mint egy éve van a cégnél és Holmes nagyon elégedett vele.

Forrás: Piac és Profit