Telekom-előfizetők figyelem! Fontos levél érkezhet

 

A lakosság biztonságos internethasználatának támogatása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) és a Magyar Telekom Nyrt. - közölte a távközlési cég.








Az együttműködés keretében a Magyar Telekom 2017. január 10-től tájékoztató e-mailt küld minden olyan mobil vagy vezetékes internet előfizetéssel rendelkező ügyfelének, akinek eszközét internetes támadás érte, és erről az NKI a Telekomot értesítette, feltéve, hogy az ügyfél az e-mail címét megadta a cégnek.

Az NKI pedig rendszeresen értesíti a távközlési céget a tudomására jutott biztonsági eseményekben érintett - okozó, vagy fenyegetett - eszközök IP címéről. A Telekom a megküldött technikai adatok alapján - legfeljebb kéthavonta egyszer - e-mailben tájékoztatja az érintett előfizetőket. A távközlési szolgáltató közleményében hangsúlyozta: a folyamat során ügyfelei kilétét az NKI részére nem fedi fel, így az intézet nem értesül arról, hogy melyik ügyfél eszközét érte támadás.

Mindemellett egy aloldal is indul a telekom.hu-n, amely gyakorlati tudnivalókkal segíti az ügyfeleket abban, hogy milyen konkrét lépéseket tegyenek saját eszközeik védelme érdekében, illetve miként gondoskodhatnak az azonnali vírusirtásról, valamint a hosszabb távú megfelelő vírusvédelemről.

 

 

Cikk forrása: www.napi.hu/magyar_vallalatok/telekom-elofizetok_figyelem_fontos_level_erkezhet.627294.html