Nem bírunk élni nyomtatás nélkül

 

Amikor dokumentumok olvasásáról, szerkesztéséről és megosztásáról van szó, az irodai alkalmazottak – a legfiatalabbaktól a legidősebbekig – még mindig jobban szeretik a nyomtatott változatokat használni az Epson kutatása szerint. Átlagosan napi 34 oldalt nyomtatunk, aminek a fele azonnal a szemétben végzi.






Több mint 38 év telt el azóta, hogy a brit-amerikai információkutató, Frederick Wilfrid 1978-ban a „papír nélküli irodát” megálmodta. Az igazság azonban az, hogy ma is naponta használják a nyomtatókat. Az Epson Europe megbízásából az EMEA régióban 2400 irodai dolgozó részvételével készített felmérés szerint a válaszadók 76 százaléka gondolja úgy, hogy a nyomtatás „létfontosságú”, hiszen segíti a hatékony munkavégzést, emellett túlnyomó többségük (75%) érzi úgy, hogy „a papír nélküli iroda irreális”.


34 oldal naponta

Az összes megkérdezett 80 százaléka szerint a nyomtatás elengedhetetlenül szükséges része a különböző iparágak működésének, a kutatásból pedig az is kiderült, hogy Magyarországon a válaszadók átlagosan 34 oldalt nyomtatnak naponta. A legnépszerűbb tétel a számlák nyomtatása, amit szorosan követnek a szerződések és a táblázatok.

„Felmérésünkből világosan látszik, hogy az emberek még mindig szeretnek papírral dolgozni, és bizonyos feladatok elvégzése során előnyben részesítik a nyomtatott példányokat a képernyővel szemben. Mindez a nyilvánvaló digitális előnyök mellett és annak ellenére is így van, hogy hazánkban minden második vállalat (50%) inkább digitalizálja a dokumentumokat, mintsem nyomtatott példányokat tartson” – jegyezte meg Fábián Miklós, az Epson Magyarország kereskedelmi igazgatója.

A fele azonnal hulladék

A nyomtatóhasználat eltérő, azonban az összes nyomat majdnem fele vagy azonnal hulladék (17%) vagy rövid távú használatra készül (29%). Ezt a tényezőt az irodai dolgozók 95 százaléka figyelembe is veszi, mert fontosnak tartja a környezet megóvását, ami viszont nem csökkenti a nyomatok értékét: több mint minden harmadik alkalmazott szerint (36%) a munkahatékonyságot negatívan befolyásolná, ha nem nyomtathatna többé.
„A szervezeteknek szükségük van a nyomatokra, hiszen ezek segítik az alkalmazottak munkáját, ha pedig a munkaadók figyelmesen választják meg a használt technológiát, még nagyobb hatékonyságra tehetnek szert, és a környezetre is jótékonyabb hatással lehetnek – mondja a kereskedelmi vezető. – A lézertermékekkel szemben a tintasugaras nyomtatókkal a vállalatok akár kétszer többet nyomtathatnak, miközben 95 százalékkal kevesebb hulladékot termelnek, és sokkal több energiát takarítanak meg. Azonban ezzel a ténnyel Magyarországon a vállalatok 64 százaléka még mindig nincs tisztában.”

A hazai cégek 44 százaléka nem stratégiai jelleggel alkalmazza az információs technológiát, és így jelentős megtakarításoktól eshetnek el a nyomtatási költségek és a környezeti terhelés miatt. „Amikor olyan dokumentumok olvasására, tanulmányozására, szerkesztésére és megosztására kerül sor, mint a jelentések, e-mailek és csatolmányok, az irodai alkalmazottak – a legfiatalabbaktól a legidősebbekig – még mindig jobban szeretik a nyomtatott változatokat használni – teszi hozzá Fábián Miklós. – A vállalatoknak ezt érdemes figyelembe venniük, és megragadniuk a lehetőséget, hogy gondosan megválogatott technológiával javítsák eredményeiket, valamint csökkentsék a környezetre gyakorolt káros hatást.”

 

 

Cikk forrása: www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/nem-birunk-elni-nyomtatas-nelkul/