Jó, ha kéznél ez a toll, hiszen töltheti vele az okostelefonját

 

Dupla haszon, ha mindig a kezünk ügyében van egy toll, amellyel nemcsak információt tárolhatunk, hanem akár tölthetjük is a telefonunkat, ha az éppen lemerülne.








Manapság már ritkán hordunk magunkkal tollat, holott időnként azért jól jöhet ez az eszköz. Viszont ha tudjuk, hogy esetenként akár az okostelefonunk működése függ tőle, akkor biztos hogy mindig ott lesz nálunk, lévén könnyű, kevés helyet foglal, akár zsebben, akár táskában hordható.

Erre gondolhattak a ChargeWrite nevű iróeszköz ötletgazdái is, ugyanis egy olyan többcélú tollat készítettek, amelynek a legfőbb funkciója, hogy vésztöltőként szolgál. Emellett ha kell, érintőceruza, de meg lehet vele tisztítani a képernyőt, sőt a + jellel megkülönböztetett változat még egy 16 GB-os flash drive is, azaz jól jön, ha egy filmet vagy fotókat vinnénk magunkkal valahova.

A ChargeWrite a számítógép USB portjáról tölthető fel, és egy teljes feltöltéssel több órányi pluszbeszélgetést, netezést, filmnézést ad a lemerülni készülő telefonnak. Mind androidos telefonokhoz, mind iPhone-okhoz (Lightning port) használható.
A ChargeWrite az Indiegogón mutatkozott be, és a 10 ezer dolláros célösszegnek már több mint az ötszöröse össze is jött rá. Az egyszerűbb változatot 29 dollárért, a + változatot 39 dollárért kapják majd meg májusban a támogatók.

 

 

Cikk forrása: www.hvg.hu/tudomany/20170225_charge_write_toll_vesztolto_indiegogo